2011. december 22., csütörtök

Áldott Karácsonyt!


"Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez."
(Ézsaiás könyve 60:3)

Istentől megáldott karácsonyi ünnepet kívánunk minden kedves olvasónknak!


2011. november 21., hétfő

Imádkozzunk egy hatéves vírusos agyvelőgyulladásban szenvedő lányért

Imádkozzunk Adorján István káposztásszentmiklósi Testvérünk hat éves Emese lányának gyógyulásáért! Virusos agyvelőgyulladásban szenved a gyermek. Imádkozzunk a szülőkért is !

Botos Csaba
Somosd


2011. november 19., szombat

Imádkozzunk egy felsőboldogfalvi rákbetegért

Egy beteg asszony kérését továbbítom.

Kovács Ilona, felsőboldogfalvi rákos beteg kér minket, hogy imádkozzunk érte.
Elég súlyos állapotban van, elhanyagolta magát.

Kérlek benneteket, ha tehetitek, a vasárnapi istentiszteleteken is könyörögjetek érte.

Köszönettel és áldáskívánással,

Buzogányné Kovács Emese
református kórházlelkész
Kolozsvár

2011. november 10., csütörtök

Imádkozzunk az erdélyi református választásokért

Imádkozzunk és böjtöljünk az Erdélyi Református Egyházkerületben jövőre megtartandó esperes és püspökválasztásért.

Botos Csaba lp.


Imádkozzunk a csongori evangélizációs hétért

Imádkozzunk a Csongoron (Kárpátalja) most zajló evangélizációs hét áldásaiért. Evangélizál: Bódis Miklós hátszegi lelkész.

Botos Csaba lp.



Imádkozzunk az érszentkirályi evangélizációs hétért

Imádkozzunk az Érszentkirályon (Nagykárolyi egyházmegye) sorra kerülő evangélizáció áldásaiért. Az alkalmak november 16-18 között lesznek megszervezve. Szolgál: Botos Csaba somosdi lelkész.

Botos Csaba lp.



Imádkozzunk az Ungi Református Egyházmegye evangelizációs hetéért

Az Ungi Református Egyházmegye (Felvidék) november 7-e és 11-e között tartja meg őszi evangelizációs hetét a deregnyői Református Tanulmányi Központban Őszintén Jézus előtt címmel.

Az esténként hat órakor kezdődő alkalmak meghívott bizonyságtevője Szász Zoltán pankotai (Partium) református lelkész. Igehirdetéseiben Máté evangéliuma 5, 21-34 alapján olyan kérdések kerülnek előtérbe, mint vannak-e titkaid, babona vagy hit, elegendő-e az egészség, mindened az Övé és milyen a te hited?

A napi igehirdetések igei beosztása a következő:

1. Nov. 7. Hétfő: Vannak titkaid? Márk 5,21-26
2. Nov. 8. Kedd: Babona vagy hit? Márk 5,27-29
3. Nov. 9. Szerda: "Csak egészség legyen!" Elegendő? Márk 5, 30-31
4. Nov. 10. Csütörtök: Mindened az Övé? Márk 5, 32-33
5. Nov. 11. Péntek: Milyen a te hited? Márk 5,34


Botos Csaba lp.



Imádkozzunk a feketegyarmati evangélizációs hétért

1. Imádkozzunk a Feketegyarmat-i (Arad megye) evangélizációs hét áldásaiért. November 13-20 között Cseri Kálmán budapesti nyugdíjas lelkész szolgál a Vakonszületett meggyógyítása története alapján.

Botos Csaba lp.


Imádkozzunk a Református Mentő Misszió terápiás programjáért

November 7-18 között, 15 résztvevővel zajlik a Református Mentő Misszió ill. a Bonus Pastor Alapítvány rövid terápiás programja.

Imádkozzunk a résztvevőkért (3 nő, 12 férfi), a szolgálattevő munkatársakért, a bizonyságtevőkért és a vendég-lelkipásztorokért.

Köszönettel,
Adorján Kálmán lp.

http://bonuspastor.ro/PageStructurePics/LogoEn.jpg

2011. október 13., csütörtök

Péter élni akar!

Adománygyűjtés indult a kisfiú javára

Isten szeretetében és segítségében bízik az Oltszemen szolgáló Egyed Sándor református lelkész és családja. Június közepén fiánál, a 14 éves Péternél erős fejfájások jelentkeztek, szülei orvoshoz vitték, a diagnózis agydaganat volt.


A CT kimutatta a 4,5 centiméteres tumort, az első beavatkozást Budapesten végezték, eltávolították a daganatot, amelyről két hét várakozás után derült ki, hogy rosszindulatú.

A fiút jelenleg Németországban, a münsterni klinikán kezelik.

Incze Zsolt, a szemerja negyedi református egyházközség lelkésze júliusban indított adománygyűjtő akciót Sepsiszentgyörgyön. Már több egyház, barát és ismerős segített a családon: a kezelés 90 ezer euróba kerül, amiből eddig 49 ezret sikerült összegyűjteni.

– Miután megtudtuk, hogy mennyibe kerül a kezelés, felkeresett egyik németországi barátom, Hermann Metelerkant, aki saját otthonát adta garanciának egy kölcsönhöz, csakhogy segíthessen Péternek. 70 ezer eurót kellett kifizetni a klinikának, hogy elkezdhessék a speciális kezelést. Az első vizsgálat előtt 50-60% esélyt adtak a javulásra, egy második beavatkozás által megvizsgálták, hogy maradt-e daganatsejt a koponyán. Kiderült, hogy nincs tumorsejt, így a javulás esélye 78%-ra nőtt – osztotta meg Egyed Sándor.

A nordhorni helyi lap kétszer cikkezett az erdélyi fiú esetéről, aminek köszönhetően az ottaniak 28 ezer eurót gyűjtöttek össze Péter megsegítésére.

– Még sokáig magunk mellett akarjuk tudni Pétert. Köszönjük mindazoknak, akik ebben segítettek, segítenek imával és anyagiakkal egyaránt. Péter nem adja fel! – zárta az édesapa.

(BANC POST: RO23BPPOS1500384RON03

GARANTI BANK: RO73UGB100005220001185RON. Mindkét számlaszám az Incze Zsolt György nevén van bejegyezve.)



2011. június 21., kedd

Imádkozzunk a ludastelepi gyermek-bibliahétért

Jövő héten Vakációs Bibliahetet tartunk Ludastelepen. Kérünk könyörögjetek velünk, legyen a munkánkon Isten áldása.

Köszönettel,
Kali Tünde és Barna


Imádkozzunk szövérdi református testvérünk gyógyulásáért

Imádkozzunk szövérdi egyháztagunk gyógyulásáért!

Székely Attila
szövérdi lp.

2011. június 20., hétfő

Imádkozzunk a menekültekért

Menekültek Világnapja 2011

http://www.un.org/en/events/refugeeday/images/do1thing.jpg

Június 20-án világszerte a menekültek napját ünneplik. Ezen a napon egyaránt ünnepli a világ a menekültek életét, és igyekszik felhívni a figyelmet nehéz helyzetükre. Az ENSZ Közgyűlése 2000-ben nyilvánította ezt a napot a Menekültek Világnapjává.

Hazánkba évente több ezer menedékkérő érkezik, közülük azonban csak kevesen kapnak menekült státuszt. A Református Missziói Központ Menekültmissziója a menekült családok magyarországi életkezdését igyekszik megkönnyíteni, többek közt lakhatási és iskolai integrációs programok biztosítása által. Az Iskolai integrációs program keretében négy budapesti iskolával működik együtt a Menekültmisszió.

A Menekültek Világnapját követő vasárnapra, június 26-ra az Európai Egyházak Konferenciája is felhívást intézett az európai egyházakhoz, gyülekezetekhez és plébániákhoz, melyben az életüket vesztett menekültekről megemlékező istentisztelet, imaalkalom megtartására hívja fel őket. Ehhez angol nyelvű segédanyagokat készítettek, melyek személyes történeteket, javasolt imádságokat és fohászokat tartalmaznak.


2011. június 18., szombat

Imádkozzunk Visky Zsolt kézműtétéért

Imádkozzunk Visky Zsoltért, akinek a hétvégén rázuhant a kezére egy szikla a Tordai hasadékban. Imádkozzunk a műtét sikerességéért és hogy a kezét újra használni tudja.

Kiss Gábor


2011. június 11., szombat

Imádkozzunk Langer Andrea gyógyulásáért

Békesség Istentől!

Szeretném, hogyha segítenétek nekünk. Közösségi imádságra lenne nagy szükség. Imádkozzatok Pünkösd ünnepén Langer Andrea tanítónőért, aki 37 éves és Árkoson lakik. Kérjétek Istennek Szentlelkét, hogy mielőbb adjon neki felépülést, gyógyulást, egészséget és áldást, hogy mindannyian örülhessünk gyógyulásának. Isten áldjon meg benneteket!

Tisztelettel
Bancea Gábor

2011. május 23., hétfő

Imádkozzunk az egyetemi ifjúságért

A kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület az Erdélyi IKE szakosztálya, olyan szervezet, amely a Kolozsváron tanuló, Isten Igéjéből táplálkozni vágyó egyetemistákat és fiatal felnőtteket tömöríti. Merjük remélni, hogy a FIKE nem csupán egy programhalmaz, hanem olyan erős közösség, ahol mindenki otthon érezheti magát, együtt lehet hasonló gondolkodású fiatalokkal, kapcsolatokat alakíthat ki, és legfőképpen az Úr közelségét érezheti.

A kolozsvári FIKE programjai közt heti rendszerességgel szerepel ifjúsági istentisztelet, bibliaóra, imaközösség, gitároktatás, irodalmi kör, fiú- és lánykör, sportdélután, origami klub, angol-, német- és románklub, illetve lehetőség van lelkigondozásra és tanácsadásra is. Legújabb kezdeményezésünk egy, a Refohászhoz hasonló imalánc kialakítása, az egymásért való felelősségvállalás és egymás terhének hordozása jegyében.

Ezúton kérem Testvéreimet, imádkozzunk együtt az imalánc sikerességéért, áldásos voltáért, a marosvásárhelyi és a kolozsvári FIKÉ-ért, az ifjúsági lelkészekért, illetve az egyetemista ifjúságért, hogy megmaradhassunk és erősödhessünk a hitben, az Isten és emberek iránti szeretetben.

Isten áldását kérve a gyülekezetek életére, szeretettel:

Sipos Lehel
kántor, lelki ügyekért felelős munkatárs
Kolozsvári FIKE




2011. május 21., szombat

Imádkozzunk a Magyar Református Egyház egységéért!

A Generális Konvent Elnökségének körlevele május 22. évfordulójára

majus22.org
2011.05.19.

http://majus22.org/p/logo2.gif

"Az egység, az összetartozás és a közösség örömét élhetjük át a kibontakozó együttműködésekben, a gyülekezeteink életét gazdagító testvérkapcsolatokban és a közös teherhordozás erősödésében."

„Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” (1Kor 1,9)

Szeretett Református Testvéreink!

„Krisztus a jövő, együtt követjük őt!” – hangzott az egységre lépő Kárpát-medencei reformátusság jelmondata két évvel ezelőtt. A Magyar Református Egyház megalakulására emlékezve, az Isten dicsőségét és a megbékélést hirdető eseményért hálát adva szólít meg minket Isten igéje: „Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” (1Kor 1,9)

Hálatelt szívvel emlékezünk idén arra is, hogy 1881-ben létrejött az egységes Magyar Református Egyház. Ez az egység néhány évtized múlva megszakadt, most mégis ennek az egységnek az örökségét kívánjuk továbbvinni. És bár vannak botlások, emberi gyengeségek, és sok kérdés még tisztázatlannak tűnik, összetartozásunk tudata és továbbhaladásunk szándéka egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen. Idő és energia, de legfőképpen Isten Szentlelkének vezetése kell ahhoz, hogy a 130 évvel ezelőtt létrejött, 2009-ben megerősített egység átformálja mindennapjainkat, gyülekezeteink és egyházunk életét.

„Krisztus a jövő, együtt követjük őt!” – hangzik hitvallásként ma is közösségvállalásunk üzenete. Pedig gyakran inkább úgy tapasztaljuk, hogy a történelem – az egyház, a szövetségek, a közösségek története is – az egymással való meghasonlások sorozata. Vajon nem hiábavaló-e Krisztus gyermekeiként mégis közösségvállalásról beszélni? Az embernél valóban hiábavaló. Hitvallásként kimondott jelmondatunkban azonban arról a szövetségről és közösségről tehetünk bizonyságot, amelyre Krisztus hívott el. Arról a közösségről, amely benne van, és általa valósul meg mindenek ellenére. Mert hisszük, hogy „minden általa és reá nézve teremtetett” (Kol 1,16b).

Az egység, az összetartozás és a közösség örömét élhetjük át a kibontakozó együttműködésekben, a gyülekezeteink életét gazdagító testvérkapcsolatokban és a közös teherhordozás erősödésében. Összetartozásunk jele lehet az ünnepi istentiszteleten megszólaló ige, ha ugyanaz a textus, ének és imádság hangzik el valamennyi Kárpát-medencei református közösségben.

Isten áldása kísérje a gyülekezet szolgálatát, hogy az ő elhívására igent mondva erősödjünk meg Krisztus közös megvallásában.

2011 májusa

a Generális Konvent Elnöksége


2011. május 3., kedd

Imádkozzunk az erdélyi református lelkészképzésért

Vasárnap (május 8-án) az Ez 34-ből való igék alapján kell közölnöm Isten időszerű akaratát. Magunkról, magunknak és a nyájért szólnak ezek a normatív elvárások. Az istentiszteleten (többek közt) azért fogunk imádkozni, hogy akarjon és tudjon a PTI a nyájért (és nem a nyájból) élő lelkipásztorokat nevelni. Azért is, hogy Isten küldjön (Mt 9, 36-38) munkásokat az ő aratásába, és (ma már ez sem mellékes) Kolozsvárra (ha már akkreditáltan is létezünk) küldje azokat, akik Istennek tájainkon élő nyája(i) mellett kívánnak lelkipásztorkodni. Végül (de nem utolsó sorban) a szolgálatban lévő lelkipásztorokért és lelkipásztori szolgálatért fog innen felhangzani az imádság. Szívesen vesszük, és megerősít, ha tudjuk, hogy bekapcsolódtok imádságunkba.

Szeretettel köszöntelek.
Kelemen Attila



A Második Helvét Hitvallás a nyilvános könyörgésről

"A hivők minden imádságukat egyedül Krisztus közbenjárásával, hitből és szeretetből, kizárólag Istenhez intézzék. A mennyei szentek segítségülhívását vagy ezeknek közbenjáróul való felhasználását tiltja Krisztus főpapi tiszte és az igaz vallás. Könyörögnünk kell pedig a polgári hatóságokért, a királyokért és minden méltóságban lévőkért, az egyházi szolgákért és a gyülekezetek minden szükségletéért. Nyomorúság idején pedig és különösen az egyház nyomorúsága idején szünet nélkül mind magánosan, mind nyilvánosan könyörögnünk kell."

(Második Helvét Hitvallás XXIII. fejezet)


2011. május 2., hétfő

Klaus Douglass az általános kérő imádságról

"A kérésnek egy külön formája az általános kérő imádság, amely kitekint a saját életünk látókörén túlra, és meglátja embertársaink (akár keresztyéniek, akár nem) nyomorát és szükségét. A másokért való könyörgés hozzátartozik a keresztyén ember diakóniai és papi küldetéséhez, hiszen egymásért kell élnünk. Megdöbbentő, hogy a Biblia milyen nagy jelentőséget tulajdonít a másokért való könyörgés erejének (már ha csak az Újszövetségben nézzük: Róm 15,30; 2Kor 1,11; Fil 1,9; Kol 1,9; 4,3; 2Thessz 1,11; 3,1; 1Tim 2,1 stb.). Ezért aztán komolyan is kellene vennünk ezt a feladatunkat. Az egyház helyesen cselekedett, amikor az általános kérő imádságot az istentisztelet állandó részévé tette."

Klaus Douglass: Isten szeretetének ünnepe. Az istentisztelet mai formáiról, Kálvin-Luther, Bp. 2005., 102. old.

2011. május 1., vasárnap

Imádkozzunk a Református Mentő Misszió terápiás programjáért

Imádkozzunk a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány, május 2-13 között zajló rövid terápiás programjáért, a 13 résztvevőért, a munkatársakért és önkéntesekért.

Imádkozzunk alkalmas munkatársért a Magyarózdi Terápiás Otthonba, a megüresedett állásba (szenvedélybetegekkel foglalkozó szakember).

Adorján Kálmán lp.
Református Mentő Misszió



2011. április 30., szombat

Imádkozzunk Árkosi Erzsébet vesebeteg lányért

Kéréssel fordulok hozzátok, aki tud, csatlakozzon:

Gyülekezetünkben van egy leányka, 8 éves kora óta a veséi nem működnek, heti 3 alkalomra Kolozsvárra jár dialízisre. Pár éve segítségeteket kértem, hogy anyagilag hozzájárulhassunk egy vesebeültetéshez. Akkor meg is lett a műtét, a kislány látványos fejlődésnek indult, de sajnos az új vese is leállt, lassan három éve újra dializálják. Nagyszombat este jött a nagymamája, hogy imádkozzunk érte, mert szerdán rosszul lett, Nagypénteken a légzése is leállt, aligha éri meg a hajnalt. Nagyszombat este csak érte imádkoztunk. Másodnap tudtam beszélni a nagymamával, akkor azt mondta, hogy az állapota változatlan, önkívületben fekszik az intenzív osztályon. Csütörtök este jött újságolni, hogy Erzsike magához tért! hamarosan hazatérhet.

Aki olvassa, holnap adjon hálát velünk együtt, s kérje Isten további segítségét.

Köszönjük,
Szatmári Elemér
református lelkipásztor
Pusztadaróc

A leány neve: Árkosi Erzsébet



Imádkozzunk Cseke István szeme világáért

Május 1-én imádkozzunk CSEKE ISTVÁN 41 éves csucsai keresztyén testvérünkért, aki pár hónapja balesetet szenvedett, titánlemezt helyeztek el a koponyájában, bizonyos mértékben lát a sérült szemével is. Reménykedik, hogy Isten segítségével még jobban "visszajön" a szeme világa.

Ezért kérünk mindnyájatokat, hogy továbbra is könyörögjetek érte. Ha a Lélek indít, a holnapi istentiszteleteken is járjatok közbe érte.

Ezekkel a sorokkal az ő köszönetét is továbbítom.

Isten áldjon mindenkit! Áldott szolgálatokat kívánunk!

BUZOGÁNYNÉ KOVÁCS EMESE
református kórházlelkész, Kolozsvár


2011. április 25., hétfő

Kálvin János: Közbenjáró ima

"Mindenható Isten, mennyei Édesatyánk, azt ígérted, hogy kéréseinket meghallgatod, ha azokat a Te szeretett Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében terjesztjük Eléd. Azt halljuk parancsolatodból, hogy imádkozzunk azokért, akiket fölébünk helyeztél, a felsőbbségért és kormányzókért, aztán a Te néped minden szükségéért, és majd minden emberért. Így kérünk Téged minden fejedelemért és uraságért, a Te szolgáidért, akikre rábíztad a Te igazságosságod gyakorlását, kiváltképpen pedig ennek a városnak a vezetőiért, add nekik a Te Lelkedet, és naponta erősítsd őket. Kérünk Téged azokért is, akiket pásztorokul rendeltél, s akikre rábíztad a lelkek gondozását és a Te szent evangéliumod terjesztését, irányítsd és vezesd őket a Te Szentlelked által. Aztán kérünk Téged minden emberért, mivel Te az egész világ Üdvözítője vagy. Kiváltképpen könyörgünk azokért, akiket kereszttel vagy üldözéssel látogattál meg, akik szegények, börtönben vannak, betegek, vagy üldözöttek és a testnek vagy a léleknek egyéb próbáit és gyötrelmeit kell kiállniuk… Könyörgünk Hozzád érettük. Ámen."

2011. április 23., szombat

Kálvin János a könyörgések hasznos volta felől

Kálvin János: A keresztyén vallás rendszere (Institutio religionis Christianae) IV.12.14.

"A fegyelem többi része, amely a kulcsok hatalmában tulajdonképpen nem foglaltatik, abban nyilvánul, hogy a pásztorok az idők szükségéhez képest biztassák a népet vagy böjtökre, ünnepélyes könyörgésekre, vagy az alázatosság, bűnbánat és hit egyéb gyakorlataira, melyeknek sem idejük, sem módjuk, sem alakjuk nincs előírva Isten Igéjében, hanem az egyház ítéletére van hagyva. Ennek a résznek megtartása is, míg egyrészt hasznos, másrészt a régi egyházban az apostolok korától kezdődőleg mindig használatban volt. Ámbár ugyan maguk az apostolok sem voltak annak első szerzői, hanem a példát a törvényből és a prófétákból vették. Mert ott látjuk, hogy valahányszor valami súlyos esemény történt, a népet összehívták; könyörgéseket szabtak, és böjtöket rendeltek. Az apostolok tehát azt követték, ami egyrészt Isten népe előtt nem volt új dolog, s amiről másrészt előre látták, hogy hasznos lesz. Hasonló nézet áll a többi gyakorlatokról is, amelyekkel a nép vagy kötelessége teljesítésére ébreszthető, vagy tisztében és az engedelmességben megtartható. Példák lépten-nyomon kínálkoznak a szent történetekben, melyeket nem szükség összegyűjteni. Egyszóval azt kell megtartanunk, hogy valahányszor a vallás tekintetében ellentmondás merül fel, melyet vagy zsinattal, vagy egyházi ítélettel kell eldönteni; valahányszor egyházi szolga választásáról van szó, valahányszor végül valami nehéz és nagyjelentőségű ügy tárgyaltatik; ismét midőn Isten haragjának jelei mutatkoznak, mint pl. döghalál, háború, éhínség: szent és minden időkre nézve üdvösséges intézkedés az, hogy a pásztorok nyilvános böjtölésre és rendkívüli könyörgésekre buzdítsák a népet. Ha valaki azokat a bizonyítékokat, melyek az Ószövetségből felhozhatók, nem fogadja el, mintha a keresztyén egyházhoz kevésbbé illenének, az bizonyos, hogy az apostolok is ekként cselekedtek. Ámbár azt tartom, hogy aligha akadna valaki, aki vitát támasztana a könyörgések hasznos volta felől."


Alsórákosi Nyilatkozat

Alulírottak, a Magyar Református Egyház tagjai, lelkipásztorai, presbiterei és elöljárói, illetve minden résztvevő, aki Krisztus békességének ügyét szívén hordozza, köszöntjük az Isten gyülekezetét, mely Alsórákoson van. A Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják minden helyen, a sajátjukon és a miénken: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

Elsősorban hálát adunk Istennek tiérettetek és a ti Krisztusban való hitetekért. Imádkozunk azért, hogy az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, még e nehéz időkben is őrizze meg szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. A ti nyugalmatokért és testi-lelki békességetekért meg nem szűnünk Isten és emberek előtt közbenjárni: ezt a közbenjárást szent és keresztyéni kötelességünknek ismerjük. Hisszük, hogy mindenre van erőnk a Krisztusban, aki minket megerősít. Ő az, aki mibennünk él, és az ő helyét szívünkben más el nem foglalhatja. Éppen ezért kell egymás terhét hordoznunk, mint az ő egyetlen és oszthatatlan testének tagjai. Ugyanakkor gondot kell viselnünk mind önmagunkra, mind az egész nyájra, melyben a Szent Lélek bennünket vigyázókká tett, a Krisztus Anyaszentegyházá­nak legeltetésére, amelyet tulajdon vérével szerzett. Ő, aki a kilencvenkilenc juhot is otthagyja, hogy megkeresse a századikat, nevünkön szólít: kövess engem! Az ő hívásának engedelmeskedve jöttünk el ma hozzátok, és vigasztalásul, erősítésül magunkkal hoztuk több ezer keresztyén ember értetek elmondott virágvasárnapi és húsvét nagyheti imádságának hírét: sokuk nevét magunk sem tudjuk, de az Úr név szerint ismeri őket.

Hiszünk az imádság erejében. Hiszünk abban, hogy egymás hite által épülhetünk. Hisszük, hogy küldetésetek van ebben a világban, és tudatjuk veletek, hogy nem vagytok, és nem maradtok egyedül. Az Úr Jézus, ígérete szerint, velünk van minden napon a világ végezetéig az ő Szent Lelke által, illetve az ő látható földi testének, önnön vérén szerzett Anyaszentegyházának közösségében. Hisszük, hogy a Krisztusra épülő Anyaszentegyház legyőzhetetlen, és hogy nekünk, Krisztus tagjaiként szabad lelkiismerettel kell viaskodnunk a bűn és minden gonoszság ellen.

Tudjuk, hogy itt, Alsórákoson sem test és vér ellen van nékünk tusakodásunk. Tudjuk, hogy sötét erők most is munkálkodnak a köztetek lévő keresztyéni ékes és jó rend megdöntésén. Isten országának állampolgáraiként viszont el nem fogadhatjuk a krisztusi és apostoli rendtől eltérő zűrzavart. Ennek a krisztusi és apostoli rendnek része az is, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Az apostol intése szerint mindenkinek csendesen kellene munkálkodnia, és a maga kenyerét ennie. Tudjuk, hogy Alsórákoson nem mindenki cselekszik ekképpen. Jogotok van hozzá, hogy elvonjátok magatokat mindenkitől, aki rendetlenül él, és azzal ne társalkodjatok, hogy megszégyenüljön. Mindazonáltal ne ellenségnek tartsátok, hanem atyafiakként intsétek őket (1Tessz 3,1–15).

Tudjuk, hogy a jelen körülmények között egyre nehezebb számotokra, hogy meg ne restüljetek a jó cselekvésében. De hisszük, hogy az az Úr, akinek ereje erőtlenség által végeztetik el, újból és újból megerősít mindnyájunkat. Ezért kell Istennek hálát adnunk, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért, szeretett testvéreink, erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy sem a ti munkátok, sem a mienk nem hiábavaló az Úrban. Mivel Református Anyaszentegyházunk és az egyetemes keresztyén Anyaszentegyház tagjaiként az élő és oszthatatlan Krisztus-test tagjai vagyunk, ezáltal egymásra is vagyunk utalva örömünkben és bánatunkban, jólétünkben és szenvedéseinkben egyaránt. Érettetek mondott imádságaink mellett, szent egymásrautaltságunkban pedig ígéretet teszünk arra, hogy másokat is buzdítva, engedelmeskedni fogunk a Mester intésének:



Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek;
amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok,
ha egymást szeretni fogjátok (Jn 13,34–35).



Kelt Alsórákoson, az Úr emberré válásának 2011. esztendejében,
Húsvét nagyhetében, április 20-án.